A pala hűlt helye
avagy működik a lakossági azbesztmentesítés
Nem is tudtam,hogy az azbeszt az egy ásvány. Teljesen abban a hiszemben voltam, hogy ez valami mesterséges, vegyi úton előállított anyag. Egy nagyon puha ásványról van szó, melyből Kanadában vannak a legnagyobb telepek. Ami miatt annyira elterjedt az építőiparban, az valószínűleg annak a következménye, hogy tűz-, sav-, lúgálló emellett pedig hang és hőszigetelőként is megállja a helyét. Nem csoda, hogy ennyire nagyot futott. Pedig csak magnéziumból szilíciumból, hidrogénből és oxigénből áll. Csak későn ismerték fel, hogy igencsak szétbarmolja az ember tüdejét, az ásvány kristályai, mint megannyi kampós horog, beleakadnak a tüdő hólyagocskáiba és onnan már semmi nem szedi ki őket, így az állandó irritáció és gyulladt környezet miatt lesz a probléma. Mivel az azbesztet tartalmazó anyagok veszélyes hulladéknak minősülnek, ezért nem kúrhatom bele csak úgy a sittbe.
Atissal még 2021-ben leszedtük a palát a tetőről és a teraszon kupacoltuk fel, de aztán úgy adódott, hogy a teraszt is lebontottuk, így még egyszer át kellett pakolnom az egészet, de most már semleges területre.
Ennyi azbesztes cuccunk volt
Igaz, nem sok, csak ötvenvalahány négyzetméter pala volt a tetőn, de így is örülnénk neki ha elvinnék, ráadásul ingyen, mert különben az ilyen veszélyes hulladék elszállítása nem kevés pénzbe kerül. Először arra gondoltunk, hogy majd a cserép megrendelésekor szabadulunk meg a palától, mivel jó pár éve szinte minden cserépgyártó nagyobb cég meghirdette a palacsere programját, aminek a lényege, hogyha tőlük rendeli meg az ember a tetőfedő anyagot, akkor a veszélyes palát jóval kedvezményesebb áron lehet elszállíttatni. De ez még viszonylag messze volt.
Ekkor jött szembe velünk az NKHV Zrt. által kiírt lakossági azbesztmentesítési pályázat, melynek lényege, hogy egy benyújtott sikeres pályázat esetén ingyen elviszik a palát. Tavaly adódott az első ilyen lehetőség, de sajnos akkor lemaradtunk róla. Azt hittem ez egy egyszeri alkalom volt, így elég kellemesen érintett mikor kiderült, hogy 2023-ban is lesz ilyen lehetőség. Szerencsére idén már könnyebben sikerült "nevezni", külön létrehoztak erre egy weboldalt, 2022-ben elég nyögvenyelősen lehetett beadni a szükséges papírokat. És novemberben írták, hogy elfogadták a kérelmet, így el fogják vinni a palát.
Aztán december elején már telefonáltak is, hogy adatokat egyeztessünk. A korábban küldött tájékoztatóban az állt, hogy egy 26 tonnás darus kocsival fognak jönni. Ennyi erővel hidroplánnal is jöhetnének, sehol sincs hely ekkora gépjárműnek. A telefonban azonban kiderült, hogy van nekik egy 3 tonnás furgonjuk is és az ilyen nehezen megközelíthető helyekre ezzel szállnak ki. Az is világossá vált, hogy közvetlenül a kocsiba kell majd pakolni, így nincs szükség Big Bag zsákokra se. Az egyetlen hátrány, hogy erre csak tavasszal kerülhet majd sor, amikor az utca annyira megszárad, hogy elbírja a furgont.
De amilyen szerencsénk van, ez nem simán nehezen megközelíthető helynek számított, hanem extrémnek. Persze hogy a furgon nem tudott lejönni a rommá ázott út miatt és persze hogy nekem kellett feltalicskázom a palát. Igaz, megedződtem már a sitt miatt, de most az ffp3-as maszk minden belégzéskor úgy tapadt az arcomra, mint az Alien filmek arctámadója. Ráadásul az elszállító cégnél is valami összekeveredett, mert a furgonban csak egy raklap volt, és arra felpakolni a síkpalát nem lehetett, mivel rögzítés hiányában minden fékezésnél, kanyarodásnál szanaszét csúszott volna. Így miután feltoltam pár talicskányi cuccot, a srác úgy döntött inkább visszamegy és hoz IBC tartályt, mivel azzal sokkal jobban el tudja szállítani a palát.
De minden jó, ha vége jó, délben már el is tűnt a cucc. Azért örültem neki, hogy jó helyre került a pala és nem fogják kiszórni valahol mondjuk a Gödöllői-dombságban. Jah igen, a pala hűlt helye lentebb látható.
A hűlt hely