Az alcím sejtet valamit abból, hogy miért is lett az alapárkok kiásása ennyire hosszú történet. Persze nem csak ez a közmondás játszott szerepet ebben, de ez is benne volt mi tagadás. Meg ahogy az is, hogy a régi alapároknál jóval komolyabbra volt szükség, meg az esős idő is, illetve a kövek. De kezdjük az elején.

Mint korábban írtam, nagy vehemenciával álltam neki a régi épület alapjának elbontásának. A régi alap terméskövekből készült semmi cementelő anyaggal ( csak agyag volt a kövek közé tapasztva) és nagyjából 60 cm mélységben ágyazódott bele a talajba, azaz olyan 20 cm-re mélyebbre, mint ahol a humuszos felső réteg véget ér és kezdődik az agyag. A kövek között, mivel nem kötötte őket egymáshoz semmi, illetve a lejtős talajban igencsak szivárgott a víz, főleg tavasszal, néhol igen jelentős rések alakultak ki és így nem csoda, ha néha elmozdultak, illetve az egész alap itt-ott megsüllyedt, sőt egészen a bontásig süllyedgetett. Tulajdonképpen ezért kellett eliminálni az egész házat.

Azt hittem nagyon egyszerű dolgom lesz, csak kiszedegetem a köveket, aztán megfelelő mélységig leások és kész is vagyok. De elég sok, előre nem várt akadályba ütköztem. Ha egy hozzáértő csinálta volna, akinek van tapasztalata már ebben, neki valószínűleg nem lett volna vis major helyzet, de nekem sok ilyen jött szembe. Egy hozzáértő sejtette volna mi van a mélyben, hogy kell védeni a kiásott árkokat, hol vannak betonozott részek, jobban fel tudta volna mérni mennyi idő is kell ehhez. Emiatt folyton optimizmusban éltem, már csak két munkanap és megvagyok egy munkafázissal, Vagy csak három. De persze mindig több lett.

Felmerülhet a kérdés, miért nem béreltem árokásót, biztos hamarabb megcsinálták volna. Igen, aláírom,biztos lett volna sokkal gyorsabb megoldás, nem is vitatkozom ezzel. Pár dolog viszont nagy valószínűséggel extra felárral lett volna elszámolva, például az egyik árok szinte közvetlen a szomszéd kerítése mellett húzódik, Nem tudom hogy fért volna oda be egy bobcat. Emellett közvetlen az építési terület mellett jó pár tő védett orchideaféle is növöget, ezek megóvása szinte kivitelezhetetlen lett volna, ha nem magam csinálom. De mindegy, nekünk ez így volt jó, szívesen csináltam. Igaz az is, valószínűleg olcsóbban kijöttünk, mintha csináltattuk volna, még akkor is ha beleszámolom az üzemanyagot.

Hogy miért fárad kétszer a rest? Mint már egy korábbi bejegyzésben írtam, talán az volt a legnagyobb hiba amit elkövettem, hogy nem zsaluztam ki egyből a kiásott részeket, hogy nem egy szakaszt csináltam meg teljesen, megfelelő mélységre kiásva. Ennek az lett a következménye, hogy a korábbi lábazati feltöltés szép lassan megadta magát az időjárásnak és beomlott több helyen.

A déli árok miután a régi alaphoz tartozó kövek ki lettek szedve.A régebbi bejegyzésekben sok kép van a korábbi állapotokról.

Eleinte nem okozott gondot a kiásott talaj elhelyezése. Nem szerettem volna az egész telket csatatérré változtatni, csak a terület utcához közeli felét használtam. A végére már nagyon nehezen fértem el, de csak sikerült elhelyezni a kiásott agyagot egy elég nagy kupacba.Még szerencse hogy tavasszal eltűnt egy konténernyi sitt is, mert ha még az is itt foglalta volna a helyet, akkor nem tudom hogy lehetett volna megoldani a talaj deponálását.

Természetesen a legkönnyebb résznek az északkeleti szakasz adódott, ahol csak 80 cm-el kellett a talajszint alá ásni, a legnehezebb pedig a legmélyebb rész, amely 180-200 cm-el fekszik a talajfelszín alatt. Nagy szerencsémre, miután ki lettek termelve a régi alap kövei, az agyagban nemigen találkoztam már nagyobb andezittel. Egy-két darab azért akadt, sőt olyan is, amely egyelőre benne van még az árokban, majd az FMV ( felelős műszaki vezető) és/vagy műszaki ellenőr eldöntik, maradhat-e úgy, hogy egy részük belóg az árokba vagy valamilyen úton-módon, de ki kell szedni. Elvileg nincsenek a betonba kerülő vas útjában...

A középső árok észak felől nézve kezdetleges zsaluzással. Na például ezt sem lett volna szabad így itt hagyni, hanem ki kellett volna ásni rendesen és bezsaluzni

Néhol annyira keményre száradt a talaj, hogy szinte csak faragni lehetett, ásni nem. Eleinte nem védtem semmivel a munkát, de aztán beszereztem ponyvákat és lefedtem az egész árkot. Az a gond az esővel, illetve a vízzel, hogy mivel az agyag tényleg, de tényleg vízzáró, ezért nemigen szivárog el a talajba a víz, hanem összegyűlik a mélyebb részeken és vízben ásni nem tudtam. Ráadásul ha nem is feküdt már víz alatt a rész, akkor a cuppogós, mindenhez tapadó és ragadó agyag szintén megnehezítette a kitermelést. Főleg úgy, hogy akadt olyan rész, ahol két méter magasra kellett a lapáttal kivetni a földet a talicskába. Ezért lett szükséges az árkok befedése, de ezt sajnos tavasszal egy kicsit kevésbé alaposan végeztem el - nem azt mondom hogy hanyagul, csak nem elég odafigyelve, nem végiggondolva, hogyan is folyik majd a víz - és így az eső elég rendesen befolyt, birtokba vette a mélyebb részeket, volt ahol 50 cm víz is összegyűlt. A fene se fogja ezt kézzel kimeregetni,, megpróbáltam sima gravitációval - értsd megszívom a slag végét és majd kifolyik, de olyat szívtam majd megfulladtam. Így végül beszereztem egy Einhell szivattyút előszűrővel és azzal tüntettem el a szeszélyes április és május folyékony következményeit.

A délkeleti sarok, amely nagyon sokáig víz alatt állt.

Mivel az alappontok megvoltak, így nem okozott túl nagy nehézséget a zsinórállvány összerakása. Igaz, ez nem a hagyományos értelemben vett zsinórállványt jelentette, hiszen csak madzagokat húztam ki a pontok között, és mindig csak azokat használtam, amelyekre éppen szükségem volt. Az ároknak 50 cm szélesnek kellett lennie és persze függőleges falúnak. Legalábbis azon a részen ahova majd a beton kerül. Ez 60 cm mélységet jelent. Megvoltak a zsinórok, a magassági pontok, volt mérőrudam, így meg tudtam határozni milyen mélységre kell ásnom. A függőleges méréséhez egy madzagra felkötött nagyméretű alátétet használtam. 

Függőleges megállapítása az alátétes függővel 😀

A zsaluzáshoz eleinte a lebontott házból megmaradt másfél méteres deszkákat használtam. Ezek nem igazi zsaludeszkák, vastagságuk maximum másfél centi lehetett, de olyan helyekre teljesen alkalmasak, ahol a sávalap árkának oldalán föld volt, és ez a földréteg nem volt magas. Akadtak viszont olyan helyek, hova rendes zsaludeszkákat kellett tenni, ilyen például az északkeleti rész, vagy azok a belső szakaszok, ahol a lábazat majdnem 3 méter magasra ért fel. Nem tudom szükséges volt-e, de én mindegyik deszka végét nyíl alakúra fűrészeltem és így tettem a helyükre, mindegyiket egy kicsit beütve a földbe. Öt alkalommal - egy adag átlagosan 20 ezer Ft volt (3 m hosszú, 2,5 cm vastag)- vittem fel deszkát a telekre, egyszerre olyan 25-30 darabot, nem akartam túlságosan megterhelni az autót.

A sávalap felső szintjének bejelölése szintezéssel

Az utolsó előtti fázisban a zsaluzat aljára felfestettem, hogy a betonnak meddig kell majd érnie. Egy lézeres szintezővel ez nem volt nagy feladat. a délkeleti sarokban belőttem a szintet és utána csak végig kellett vonulni az árkon és festeni a vízszintest. Legutolsó lépésként pedig a bejelölt szinthez igazítottam az árkot, hogy mindenhol meglegyen az 50 cm-s szélesség és 60 cm-s mélység. Mivel az ásás közben nem méricskéltem folyamatosan milyen szintben vagyok éppen, ezért akadt olyan szakasz ahol 10 cm-t is utána kellett mélyíteni.

A nyugati oldali árok

Az északi oldal nyugat felől két szintlépéssel és székkel 😀

A középső árok észak felé szintén két szintlépéssel és vödörrel 😀

 Északi oldal kelet felől. A jobb oldalra, megfelelő mélyítés és kavicsozás után majd jön a dréncső