Valószínűleg változni fog a terv. Eddig azért nem nagyon akaródzott hozzányúlni a jelenlegi teraszhoz, mert az alatta lévő helyiségben tárolunk pár dolgot, ásó, lapát ilyenek. Azonban teljesen logikus lenne, ha most, hogy minden az origóig vissza lesz bontva, akkor a teraszt is el kellene bontani. Így az építésznek is könnyebb lesz megtervezni a házat, illetve a lábazat, az alap is egységes lenne. Remélem a terasz alá nem kell 80 centi mély alap. A tárolandó dolgoknak pedig beszerzünk egy kis kerti tárolót, amelyen majd túladunk ha már nem lesz rá szükség. Az egyedüli ami aggaszt, a terasz alatti helyiség födéme. Amúgy a bontás folyik tovább.

Anno a gond ugye az volt, hogy a ház délnyugati sarka megsüllyedt, a fal megrepedezett. Tavasszal jelentős víz jelent meg az ottani kutatógödörben, amit még tavaly ástunk ki. Most hogy szedem vissza a nyugati fal köveit. azt tapasztaltam, hogy eléggé lazán voltak egymásra pakolva, néhol tekintélyes méretű üregekkel találkoztam. Nem csak a földfelszín felett, hanem alatta is. Teljes mértékben el tudom képzelni, és logikus is, hogy a tavaszi olvadékvizek, miután beszivárogtak a talajba és megindultak föld alatt, ezekben az üregekben könnyen össze tudtak gyűlni és ezáltal koncentrálódhatott ebbe a sarokba a vízmennyiség.  De az is elképzelhető, hogy mégis csak van valamilyen vízér a földben és az mosta ki a kövek közül a földet és amiatt alakultak ki a kövek közötti üregek. A keleti falnál nem tapasztaltam ilyet, ott a földfelszín alatti kövek közötti hézagokat teljesen kitöltötte a föld.

20220916_173938.jpg

Délről.

20220916_173954.jpg

A déli oldal is már eléggé ki van bontva.