Lassan, de biztosan

Lassan de biztosan egyre közelebb vagyunk ahhoz, hogy végre ki legyen szedve a korábbi terméskő alap és kialakuljon az új sávalaphoz szükséges árok. Többször vittem fel magammal a bontókalapácsot, mindenképpen szükség volt a segítéségére, hiszen enélkül meg se tudtam volna mozdítani a köveket. Sikerült az északi és a keleti oldalt végre teljesen kibontani, itt már csak az árkot kell majd mélyíteni. a déli illetve nyugati fal viszont még hátra van.

nevtelen_1.png

A piros, 50 cm széles terméskő falakat kell kibontani

Nagyon remélem, hogy a nyugati falnál nincs lebetonozva az alap kívülről. Ahhoz, hogy a középső falhoz, amely a déli és az északi fal között húzódik, hozzáférjek, fel kellett törni a konyha és a fürdőszoba járókővel borított aljzatbetonját is. A munkát apróbb kellemetlenségek is hátráltatták, ilyen például hogy a középső terméskő fal kövei közé a konyha és fürdőszoba aljzatbetonozásakor a betont vagy 20-30 centi mélyen az andezit kövek közé is betermelték és így nemigen tudtam szétszedni őket, mivel nem volt nálam a megfelelő célszerszám. Vagy volt egy fél nap míg locsoltam a növényeket, mert akkora szárazság repesztette őket. Vagy a kitermelt andezitet el kellett talicskázni a gyűjtőpontra, a bontókalapács által termelt sittet is le kellett szállítani. A sitt különben egyre gyűlik, nem is nagyon fér már el sehol. A téglákhoz nagy reményt fűztünk, hogy valaki mégis elviszi, kell neki, de eddig nem jártunk sikerrel és a téglarakások is csak foglalják a helyet. Elbontásra került a konyha alatt lévő kis fáskamra is, amely szervesen egybeépült a lábazattal. Ha minden jól megy akkor már csak egyszer kell felcipelnem a bontókalapácsot.

20220820_173559.jpg

Végre az északkeleti sarkot sikerült teljesen kitisztítani

20220820_180313.jpg

A fáskamra romjai

20220820_173630.jpg

A középső fal bontásának megkezdése. Itt akadtam el az összebetonozott kövek miatt az utolsó alkalommal.

20220820_173541.jpg

Andezitkupac

Sajnos a telepített növények fele kipusztult. Nem fognám teljesen a szárazságra, azt hiszem a gondatlanságom is közrejátszik a dologban. Az agyagos részt fel kellett volna lazítani, vagy felásni, vagy eltenni onnan,mert szinte biztos vagyok abban, hogy a hosszú esőmentes időszak mellett az agyag, mint ültető közeg sem tett jót a növényeknek. Jövőre mindenképpen telepítünk egy kis csepegtetős öntözőrendszert hogy elkerüljük a következő ilyen katasztrófát. Az agyagos résszel kapcsolatban pedig az az ötlet, hogy majd visszakerül a lábazat közé, hiszen vagy 20 cm-rel keskenyebb lesz az új alap, mint a régi volt és így a különbség biztos benyel jó pár talicska agyagot.