Masszív két nap

Már egy ideje érett a gondolat, kellene egy konténert rendelni, hogy legalább egy adagnyi dzsuva elkerüljön a telekről. Na, ezt nagyon szépen sikerült összehoznom! Egész márciusban nem esett az eső és én mikorra kértem konténert? Hát persze, hogy arra a napra, amikor végre megjött a csapadék. Április elsejére. Szóval bolondok napjára, és ez nagyon találó, mert tényleg bolond voltam. Pedig a párom is célzott rá, nem most kellene ezt csinálni. De hát bolond férfi nem hallgat senkire.

Teszteltem a konténer rendelést, mert ilyet még sosem csináltam. Kezdő konténeres is simán belevághatnak, marha egyszerű ám, könnyű, mint az arachnofóbia. Felhívod a céget, megbeszéled mikorra kéred, és hozzák. Nincs napidíja a konténernek, hanem ahol én rendeltem van egy kilométer függő kiszállási összeg (oda-vissza), illetve köbméterenként egy adott ár. És arra is érdemes nagyon odafigyelni, hogy általában külön van a sittes, a lomos, a vegyes elszállítás és nem ugyanannyiba kerül. Sitt esetén csak a építkezési törmelék mehet bele, fa, műanyag, kommunális szemét nem. Mikor kihozzák akkor fizeted (vagy akár előre is utalhatod), mikor elviszik nem is kell ott lenned. A hétvégét úgy oldják meg általában, ahogy esetemben is történt: pénteken kirakják, majd következő hét elején elviszik. Elég bazi nagy járművek különben, érdemes előtte egyeztetni hova tudnak lemenni és hova nem. Lásd lejjebb. És még egy fontos tartozéka van ennek a műveletnek, a helyi önkormányzattól úgynevezett közterület foglalási engedélyt kell kérni az adott időtartamra. Ez eléggé változó, mindig a helyi önkormányzatnál kell érdeklődni az engedélykérés menetéről, mert sűrűn lakott és forgalmas helyeken más, mint egy kevésbé frekventált környéken, Van ahol fizetni is kell érte, szerencsére nekem nem kellett, csak emailon elküldtem a kitöltött, korábban az önkormányzattól megkért nyomtatványt és visszaküldték az aláírt engedélyt. De erre csak akkor van szükség, ha közterületre kerül a konténer, ha az ingatlan területére, akkor nem kell vele foglalkozni. A konténeres cég egyáltalán nem nézi, hogy van-e ilyen engedély vagy nincs.

cipekedes.jpg
Nem bántam meg a telekvásárlást. Eddig. Borzalmasan genyó munka volt föltrágárkodni a sok téglát és sittet. Mert természetesen nem tudta lehozni a teherautó a konténert a telekig, fent rakta le az aszfaltos úton, így nekem nagyjából egy 150 méteres szakaszon, körülbelül 10 méteres szintkülönbséget leküzdve kellett feltolnom a talicskát vagy 100-szor, mire tele lett a konténer. Sőt, tudtam volna meg többet is tenni bele, ha rétegesen töltöm az anyagot: egy sor törött tégla, majd a hézagokba sitt, de így is elég fárasztó volt, és nem is tudtam volna befejezni két nap alatt. 

Szóval leesett az eső és a boulevard pillanatok alatt tiszta sár lett:), mint egy jó kis cserháti túrán. Csúszkáltam is rendesen, az egész utcát kipörgésre utaló talpnyomok tarkítják. Mindent egybevetve köcsög nehéz meló volt a lehető legrosszabb időjárásban. Soha többet így nem csinálom.Csak az vigasztal, hogy ha nem esik az eső, akkor se hozták volna le a konténert. Illetve az, hogy a második napon esett a hó :)

Amúgy több helyen is kibújtak a krókuszok, mindegyiknek szép nagy virága van, valószínűleg jól érzik itt magukat, ami nem is annyira meglepő.

20220402_150656.jpg

Fehér, lila és sárga