Florisztikus helyzetkép
A tavasszal és a nyárral együtt a növények is elkezdtek hajtani. Ahogy megfigyeltem, nagyjából egy hónap eltérés van a fejlődésben, a fővárosi területhez képest. Nagyon örültem mikor felfedeztem, hogy a telken korábban megtalált orchidea-féléknek nem esett nagyobb baja, mind a fehér madársisak, mind a madárfészek kosbor és mind a széleslevelű nőszőfüvek is kihajtottak a nagy téglás kupleráj ellenére. Felfedeztem még egy pár tő nagyvirágú méhfüvet is. A szagos müge szőnyegként borítja a telek egy részét. Tervben van, hogy csinálok egy teljes fajlistát, majd egy nyugisabb időszakban. Valahogy ezekkel az őshonos fajokkal kellene majd összehangolni a telepített növényeket is.
Amelyek szintén szépen kihajtottak. Igaz a rhododendronok nem virágoztak, ahogy utána olvastam nálunk nagy valószínűséggel a talajjal lesz a probléma. Az áfonya él és virul, de rajta sem láttam virágot. A többi ültetett cserje is kihajtott. Ahogy néztem a telefonra letöltött Lux Light Meter nevű alkalmazással, a fák alatt olyan 500-1000 lux lehet, viszont minden növény a nap valamely szakában kap egy kis közvetlen napfényt is, illetve egy kicsit több szórt fényt is. Talán a kis loncok, amelyek számomra gyöngécskéknek tűnnek. De még nem szabad korán örülni, egy teljes vegetációs időszak alapján már jobban meg lehet majd ítélni melyiknek hogy jött be ez a terep. Én még mindig aggódom, szerintem kevés a fény nekik, de majd kiderül. Tervben van még pár faág le- illetve kisebb bokrok kivágása, hogy egy kicsit több fény jusson a talajszintre, remélhetőleg ezek is majd segítik a normál fejlődést.
Csillagsom (Cornus kousa). Sajnos a szép fehér murvalevelek nem fejlődtek ki eléggé
Japán kövérke (Pachysandria terminalis). Reméljük hamar elterjed.
Törpelonc (Lonciera pileata). Kicsit satnyák.
Tölgylevelű hortenzia (Hydrangea quercifolia). Gyertyános-tölgyesbe. Pompás:)
Borscserje (Clethra alnifolia)
És felkúrtam az egyik gyertyánra egy "A" típusú madárodút. Még nem telepedett benne meg senki. Kíváncsi vagyok lesz-e lakója?